Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Letette az esküt a palesztin szükségkormány

Mahmúd Abbász palesztin elnök előtt letette az esküt vasárnap Rámalláhban az általa kinevezett szükségkormány, amelyben a Hamász radikális szervezetnek nincsenek miniszterei. A Hamász törvénytelennek nevezte az új kormányt.


Dátum: 2007-06-17 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:25:08.054799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök Szalám Fajjád független képviselő lett, aki pénzügyminiszter volt az Abbász által csütörtökön menesztett, a Hamász és a mérsékeltebb Fatah mozgalom alkotta nemzeti egységkormányban. Fajjád megtartja a pénzügyi tárcát is. Végrehajtói jogkörével élve Abbász egy korábbi gerillaparancsnokot, a Fatah szövetségesének számító Abder-Razak Jahját nevezte ki belügyminiszterré.

Fajjád az eskütételkor kijelentette: ragaszkodik ahhoz, hogy a Gázai övezet és Ciszjordánia egysége megmaradjon. "Ragaszkodunk a haza két részének közigazgatási és politikai értelemben vett szerves összetartozásához" - hangoztatta. A Gázai övezet lakosságának címezve szavait, azt mondta: kormánya azon lesz, hogy "véget vessen a szégyenteljes eseményekből fakadó anomáliáknak", utalva a Hamász általi ottani hatalomátvételre.

Abbász hivatala bejelentette, hogy a palesztin elnök rendeletben törvényen kívül helyezte a Hamász katonai szárnyát, valamint a szervezetnek a Gázai övezetben tevékenykedő rendőri osztagait. E fegyveres csoportok tagja ellen büntetőjogi eljárást indítanak.

Számi Abu Zuhri, a Hamász egyik szóvivője ezekre reagálva közölte: Abbász "más arab tényezőkkel együtt sajnos részese lett annak az amerikai-izraeli összeesküvésnek, amelynek célja a Hamász mozgalom megbuktatása. A Hamász mint mozgalom a palesztin népben gyökeredzik, ahhoz kötődik. Az ellenállás folytatódik, és megállíthatatlan" - jelentette ki.

Egy másik szóvivő, Iszmail Radván azt mondta: "Nem ismerjük el (a szükségkormányt). Nem működünk együtt vele." Hozzátette azonban, hogy nem büntetik meg a kormány azon tagjait, akik a Gázai övezetből származnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek