Kartúm elfogadta egy közös ENSZ-AU haderő Dárfúrba küldését
Kartúm feltétel nélkül elfogadta az ENSZ és az Afrikai Unió által összeállított haderőnek a belháború sújtotta szudáni Dárfúrba való küldését, hogy véget vethessenek a négy éve dúló erőszaknak.
Dátum: 2007-06-17 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:25:08.687130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hírt Dumisano Kumalo, a Dél-Afrikai Köztársaság ENSZ-nagykövete jelentette be vasárnap Kartúmban Omar el-Besír szudáni elnökkel való megbeszélése után.
Kumalo az ENSZ Biztonsági Tanácsának küldöttsége élén érkezett a szudáni fővárosba.
Szudán, több hónapig tartó diplomáciai nyomás után, kedden egyezett bele abba, hogy a jelenleg Dárfúrban állomásozó, 7000 főnyi, rosszul felszerelt AU-haderőt felváltsa egy "hibrid" kontingens, amelyet az Afrikai Unió és az ENSZ katonáiból állítanak össze. Ez a közös haderő több mint 20 ezer emberből állna.
A dárfúri konfliktus 2003-as kezdete óta nemzetközi becslések szerint mintegy 200 ezer ember halt meg, és több mint kétmillióan váltak földönfutókká.
MTI - fidesz.hu