Hétfőtől építőipari sztrájk Alsó-Szászországban és Schleswig-Holsteinben
Hosszas tárgyalási huzavona után két német tartományban - Alsó-Szászországban és Schleswig-Holsteinben - az építőipar dolgozók a sztrájkra szavaztak: az IG Bau ágazati szakszervezeti szövetség által megszavaztatott dolgozók 87,9 százaléka a munkaügyi harcra szavazott, amely hétfőn kezdődik.
Dátum: 2007-06-17 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79487
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:10.902030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezzel az IG Bau-nak öt évi társadalmi béke után sikerül akcióra bírni az építőipar dolgozóit: 2002 óta nem volt sztrájk a német építőiparban. A meghatározatlan idejű munkabeszüntetés azért indul, mert a két tartomány munkaadói nem akarják elfogadni a május közepén elért átfogó ágazati bérmegállapodást. A szavazási eredményt a hét végén tették közzé Hannoverben.
Az akció később minden bizonnyal túlterjed majd a két tartományon, ahol az építőiparban mintegy 110 ezren dolgoznak: 70 ezren Alsó-Szászországban, 40 ezren Schleswig-Holsteinben.
A munkaadói ellenállás elsősorban Schleswig-Holsteinben jellemző: a munkaadói szervezetek a szövetségi szinten múlt hónapban létrejött megállapodást elsősorban itt nem akarják tartani, másutt elvileg késznek mutatkoztak arra, hogy teljesítsék azt, azaz június 1-gyel 3,1 százalékos emelést, majd 0,4 százalékos bérkiegészítést adjanak, és jövőre további 1,5 százalékos emelést.
A renitens tartományi munkaadók szerint nem állja meg helyét az érv, hogy már nagy fellendülésben van az ágazat, a jelentős mértékű béremelést nem tudják kigazdálkodni a zömmel kis- és középvállalatok. Legalábbis nem most, hanem talán később, amikor az ágazati konjunktúra igazán megerősödik.
MTI - fidesz.hu