Még több pénz a "reformok" magyarázatára
Kétszázötven millió forintot fordít újabb propagandakampányára a Gyurcsány-kormány: a cél a "reformok" megismertetése az emberekkel. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-06-18 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79498
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:14.063202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a Miniszterelnöki Hivatal "PR és rendezvényszervezési szolgáltatások beszerzésére" - derül ki a legfrissebb Közbeszerzési Értesítőből. A pályázatokat július 2-ig kell benyújtani, és az ajánlatok elbírálásakor nem az ár, hanem a szakmai tartalom lesz majd a legfontosabb szempont.
A Kormányszóvivői Irodán érdeklődésünkre elmondták: az eljárást azért írták ki, hogy eleget tegyenek tájékoztatási kötelezettségüknek, hiszen "a polgárok alapvető érdeke és jogos elvárása, hogy tisztában legyenek a reformok céljával és azok hatásával". Tájékoztatásuk szerint PR-ra és rendezvényszervező szolgáltatásokra nettó kétszázötvenmillió forintos keretet használhatnak fel, és a nyertes céggel augusztus 3-tól jövő június végéig szóló szerződést írnak majd alá.
Amint azt már megírtuk, az idei költségvetésben a kormány 1,77 milliárd forintot különített el kommunikációs célokra, és ebből egymilliárd forintot szánnának a "reformok" magyarázására.
Pilhál Tamás, Magyar Nemzet
Magyar Nemzet