Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schröder: Irak nem vétett súlyosan a BT határozat ellen

Gerhard Schröder német kancellár az iraki helyzetről készült fegyverzetellenőri jelentés nyomán azt hangsúlyozta, hogy Irak nem vétett súlyosan az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1441-es számú határozata ellen.


Dátum: 2003-01-28 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:01.498887, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schröder hétfőn késő este nyilatkozott Berlinben, miután tárgyalt Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnökkel. Az új brazil államfő első külföldi útja Németországba vezetett.

A német kormányfő azt is hangoztatta, hogy egy esetleges Irak elleni katonai csapáshoz szükség van az ENSZ hozzájárulására, s óvott az egyedi megoldásoktól. - Az a véleményünk, hogy senki sincs felhatalmazva cselekvésre a Biztonsági Tanács határozata nélkül - közölte.

Schröder ismét kiállt amellett, hogy a fegyverzetellenőrök számára biztosítsanak több időt, ugyanakkor Irak is köteles teljes egészében betartani a 1441-es határozatot, köteles teljes mértékben együttműködni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek