Sütő Andrásra emlékeztek
Születésének 80. évfordulóján emlékeztek a hét végén az erdélyi irodalom kimagasló alkotójára, Sütő Andrásra. Szülőfalujában, Pusztakamaráson, a szülőházára és a marosvásárhelyi egykori Vörösmarty utcában álló házának falára emléktábla került, Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész alkotása. A Népszabadság írása.
Dátum: 2007-06-18 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:20.640675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szombati marosvásárhelyi táblaavató ünnepségen Markó Béla arról beszélt, hogy Sütő András azon kevesek közé tartozott, akiknek az 1989 előtti erdélyi magyar élet "fekete-fehér filmjéből" színes alkotást sikerült varázsolniuk, akinek magyar nyelve "mézédesen csordult", s akinek szavai "színes pillangóként röpködtek egy elszürkített, bemocskolt világban".
Vasárnap Pusztakamaráson, a református templomban irodalomtörténészek idézték fel a tavaly októberben elhunyt író alakját, pályafutását, műveit. Lelepezték Balázs Antal kopjafafaragó emléktábláját és Hunyadi László szobrászművész Sütő Andrásról készült emlékplakettjét.
Tibori Szabó Zoltán, Népszabadság
fidesz.hu