Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Straw: csökken az esély a békés rendezésre

A brit külügyminiszter szerint a Blix-jelentés után kisebb az iraki válság békés rendezésének esélye, mint annak előtte volt. A keddi brit sajtó azonban bizonytalan a háborús kilátások megítélésében.


Dátum: 2003-01-28 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:02.092571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jack Straw a BBC 4 rádiónak kedd délelőtt azt mondta: a háború még mindig nem elkerülhetetlen, de "Szaddám Huszeinnek fel kell ismernie, hogy lejárt a játszadozásra szánt idő". - A helyzet békés rendezésének esélye most kisebb, mint korábban, mert Irak hihetetlen mértékben nem működik együtt a vonatkozó ENSZ-határozat végrehajtásában - mondta a brit külügyminiszter.

Straw szerint még nyitva a lehetőség az együttműködésre, de ezt a lehetőséget csak Irak használhatja ki, senki más.

A keddi brit sajtó szerint Hans Blix előző nap beterjesztett jelentése nem adott egyértelmű eligazítást a világnak arról, hogy innen merre vezet az út. A The Times szerint a jelentés az eddigieknél is mélyebben megosztotta a Biztonsági Tanácsot: Franciaország, Németország, Oroszország és Kína egyöntetűen az ellenőrök további munkájának lehetővé tételét követelte, az Egyesült Államok szerint azonban egy hosszabbítás csak Szaddám Huszeinnek használna.

A liberális The Independent szerint Blix keményen megfogalmazott, de hiányos jelentést tett le az ENSZ asztalára. A jelentés "tele van piros aláhúzásokkal, amelyek (az ENSZ-határozatok) súlyos megsértésének eseteit jelzik, hiányoznak azonban a bűnösség konkrét bizonyítékai". A lap szerint a világ ebből a jelentésből nem tudja meg, hogy a fejlemények most a háború vagy a béke irányába mutatnak.

A konzervatív The Daily Telegraph szerint az ENSZ-ellenőrök valószínűleg még néhány hétig Irakban maradnak, de kevés kétség férhet ahhoz, hogy Amerika már elszánta magát a háborúra. A lap szerint valószínű, hogy Iraknak szabnak még egy szűk határidőt, de ez már jóval inkább a háború diplomáciai és katonai előkészítésére, semmint elkerülésére szolgál majd.

A Daily Mirror, amely a brit tömeglapok közül a legvehemensebb kampányt folytatja a háború ellen, keddi számának első oldalán óriási betűkkel szedett "Nyugi, cowboy" felszólítással inti önmérsékletre George Bush amerikai elnököt. A lap, amely eddig 155 ezer aláírást gyűjtött össze az iraki katonai beavatkozás ellen, azt írta: az ENSZ szakértői háromszáz ellenőrzés során sem találtak semmit, és nincs bizonyíték az iraki atomfegyverek létére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek