Feketemunkásokat alkalmaztak a 4-es metró építésén
Több alvállalkozó illegálisan foglalkoztatott munkásokat a 4-es metró Kálvin téri állomásának építkezésén - derült ki a napokban lefolytatott munkaügyi ellenőrzésen. Rétvári Bence fővárosi kereszténydemokrata képviselő az InfoRádióban elmondta: frakciója arra kéri a város vezetését, hogy bontassák fel a szerződéseket a lebukott vállalkozásokkal.
Dátum: 2007-06-18 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:28.661832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fővárosi KDNP frakció szóvivője szerint bejelentés nélküli feketemunkásokat alkalmaztak a 4-es metró Kálvin téri építésénél.
Rétvári Bence az InfoRádióban idézte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségtől kapott levelet, amelyben az áll: egy június 6-ai helyszíni ellenőrzésen négy munkáltató szabálytalanul, munkaszerződés és bejelentés nélkül foglalkoztatott embereket.
A levelet író Gerőfi László igazgató utalt a jogszabályra, amely szerint ilyen esetekben a munkáltatóval szemben indítanak eljárást.
Rétvári Bence ugyanakkor megjegyezte: az ügyben megkereste a 4-es metró igazgatóságát, ám ott azt a tájékoztatást kapta, hogy nem indult eljárás.
A kereszténydemokrata politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy 500 milliárd forintos fővárosi beruházásnál nem jelentik be a munkavállalókat.
Rétvári Bence szerint a fővárosnak azonnali hatállyal utasítani kell a metróigazgatóságot, hogy bontson fel minden olyan szerződést, amit feketemunkásokat alkalmazókkal kötöttek, és ki kell zárnia őket a fővárosi beruházásokból.
inforadio.hu - fidesz.hu