Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kérdésessé vált a sajtószabadság léte

Magyarországon a baloldali-liberális oldal a neki kényelmetlen hírekről egyszerűen nem vesz tudomást, és nem is számol be róluk a közvéleménynek - mondta a Magyar Nemzetnek Schöpflin György, a londoni University College professzora, politológus.


Dátum: 2003-01-28 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:02.698279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schöpflin a múlt héten aláírta a Szabad Európa Rádió volt munkatársainak levelét, amely tiltakozik az ellen, hogy Magyarországon mindinkább torzul és pártfüggővé válik a sajtónyilvánosság. Az Országos Sajtószolgálaton keresztül megjelent közleményről csak a Magyar Nemzet számolt be, mivel a lapon kívül az országos napilapok és az elektronikus médiumok hírműsorai nem ítélték hírnek a tiltakozást.

Schöpflin György szerint Magyarországon a két szemben álló politikai oldal mellett kialakult a különálló sajtó is, amelynek egyik fele nem figyel oda a másikra, így a polgároknak nem biztosítják a szabad tájékozódáshoz való jogot, ez viszont kérdésessé teszi a sajtószabadság megvalósulását.

A politológus úgy látja, hogy Nagy-Britanniában elképzelhetetlen lenne olyan tisztogatás, mint ami nálunk zajlik a közszolgálati sajtóban, ott a politika és a média kapcsolatát máshogy fogják fel.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek