Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ősszel kezdődhet a Pannonhalmi Főapátság renoválása

Szeptemberre elkészülnek a Pannonhalmi Főapátság 800 éves bazilikájának felújítási tervei.


Dátum: 2007-06-18 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:33.737001, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bazilikát 130 évvel ezelőtt utoljára Stornó Ferenc restaurálta. Az akkori munkálatok során megújult a teljes templombelső, elkészítették a mai főoltárt, a szószéket, a mennyezet freskóit, az oltár feletti Szent Márton-üvegablakot, valamint a padokat. Azóta gyakorlatilag csak kisebb javítások történtek a bazilikában.

A megújításra nemcsak az épület állaga miatt van szükség, hanem mint Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát elmondta, a megváltozott liturgikus szokások miatt is. A rekonstrukcióhoz pályázatot szeretnének benyújtani, előtte azonban a terveket készíttetik el.

- Egy hónappal ezelőtt írtam alá egy tervezési szerződést egy angol építésszel, aki csapatával együtt már elkezdte a bazilika feltérképezését, és folynak az egyeztetések a közösség, a mérnökök és a tervező között. Úgy számítunk, hogy szeptember végére egy engedélyezett kiviteli tervvel rendelkezünk, amellyel

pályázni szeretnénk - mondta Várszegi Asztrik.

A pannonhalmi főapát elmondta azt is, hogy miután a bazilika mind a hitélet, mind az idegenforgalom szempontjából kiemelt szerepet tölt be a Főapátság életében, összehangolt munkára lesz szükség ahhoz, hogy a rekonstrukció 1-1,5 éve alatt a bazilikát a bencés közösség is tudja használni.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek