Politikai alku a minisztercserék mögött?
"Ha a te gyenge embered miniszter maradhat, akkor az én gyenge emberem is lehet miniszter" - vélhetően efféle politikai alku miatt változott meg a hétvégén sz SZDSZ minisztercserékkel kapcsolatos véleménye.
Dátum: 2007-06-18 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:34.331978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyilván a koalíción belül úgy gondolták, tenni kell valamit, valami újat kell produkálni még a nyári szünet előtt, hogy megállítsák a népszerűségvesztést - mondta el feltételezését Pokorni Zoltán arra vonatkozóan, hogy milyen kormányzati szándék állhatott a miniszterek cseréje mögött. Hiúnak bizonyult ez a remény, új kezdetet ez a botrányos hatalmi osztozkodás nem jelent - szögezte le a Fidesz alelnöke. Utalt rá, hogy akik hazudtak és megtévesztették az országot (Kóka János, Veres János, Gyurcsány Ferenc), a helyükön maradtak, de Horváth Ágnestől sem vált meg a kormányzat.
Mindenki kíváncsian várta, mit is mond majd a kisebbik koalíciós párt, amely a hétvégén még szokatlanul keményen reagált a minisztercserékre. Hétfőn aztán ez a hozzáállás megváltozott. Nem tudni, hogy a bátor nekibuzdulás, a "bajuszakasztó" nyilatkozatok után miért mosolyog az SZDSZ pártelnöke ehhez a hatalmas osztozkodáshoz. Csak feltételezésekkel élhetünk - mondta a fideszes politikus, és hozzátette: "feltesszük, az történt, hogy világossá tette a szocialista párt, ha Horváth Ágnes maradhat egészségügyi miniszter, akkor Szilvásy György is lehet titkosszolgálati miniszter. Két, egyaránt botrányos és gyenge tárcavezetőről van szó - fogalmazott a fideszes képviselő, utalva egyebek mellett az elmúlt egy év Szilvásy nevéhez köthető botrányaira.
A licit fordítva indult el: "ha a te gyenge embered miniszter maradhat, akkor az én gyenge emberem is lehet miniszter. Tehát ilyen jellegű politikai alkuk köttettek a hétvégén, és az SZDSZ nagy hanggal beharangozott bejelentése feltételezhetően ezért maradt el" - jelentette ki a Szövetség alelnöke.
Pokorni Zoltán szerint a kormányátalakítás azt is jelzi, hogy az államreform és a fejlesztéspolitika Gyurcsány Ferenc által fémjelzett elképzelésnek vége. Ebben a tekintetben Gyurcsány Ferenc személyes bukásáról van szó - tette hozzá.
Vége az egy évvel ezelőtt nagy hangon bejelentett államreformnak, a közigazgatás megreformálásának, amelyet a "magunkon kezdjük a spórolást" szlogennel jelentettek be, hiszen Draskovics Tibor Államreform Bizottsága megszűnik, ő ezután "szuper közigazgatási államtitkárként" dolgozik - mondta Pokorni Zoltán. Hozzátette: a szintén Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére létrejött Fejlesztéspolitikai Irányító Testület is megszűnik, bár azt sem lehet tudni, hogy ez a "bukott miniszterek tanácsa" pontosan mit csinált azon kívül, hogy felvették a fizetésüket.
fidesz.hu