MSZP-s hálózatépítés a kistérségekben
Vidékfejlesztési irodák alapításának ürügyén szocialista hálózatépítés folyik a kistérségekben - mutatott rá Rácz Róbert fideszes képviselő interpellációjában hétfőn.
Dátum: 2007-06-18 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:34.984392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő több Hajdú-Bihar megyei esetet is felsorolt, ahol szocialista pártkatonák nyerték el a megbízatást. Elmondása szerint a Berettyóújfalui kistérségben győztes egyesület képviselője 1994-2002 között szocialista színekben politizált az Országgyűlésben, míg a Püspökladányban nyertes egyesület elnöke az MSZP nádudvari szervezetének tagja, illetve MSZP-s reklámarc a 2005. december5-i népszavazáson.
Rácz Zoltán a szaktárcától azt tudakolta, hogy a győztesek ismeretében mennyire volt tisztességes a pályáztatási eljárás.
Gőgös Zoltán államtitkár szerint valójában "az Európai Unióval egyeztetett, teljesen korrekt" pályázatokról van szó. Hangoztatta: a Fidesz azt üzeni, hogy baloldali emberek fontos megbízatásokat soha ne kaphassanak.
Mint elmondta, míg "a közvélemény pontosan érti, miről van szó", addig a Fidesz azt szeretné, hogy a baloldali embereket kirekesszék a fontos megbízatásokból.
Rácz Róbert viszontválaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csupán néhány esetről van szó, a győztesek kizárólag az MSZP politikusi gárdájából kerültek ki.
Rácz Róbert az Országgyűlés kormánypárti többségével szemben nem fogadta el az államtitkár válaszát.
fidesz.hu