Kórházszövetség: eladósodott a kórházak nagy része
Eladósodott a kórházak nagy része. Ez a Kórházszövetség gyorsfelméréséből derült ki. A megkérdezett 88 intézményből 53-ról derült ki, hogy az utóbbi időben nagy tartozásokat halmozott fel. A szövetség figyelemfelhívó levelet írt Gyurcsány Ferenc kormányfőnek, melyet elküldtek az egészségügyi miniszternek is.
Dátum: 2007-06-18 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:35.326080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Ferenc, a szervezet elnöke elmondta, hogy már megkezdődtek az egyeztetések a szaktárcával a teljesítmény-volumenkorlát felülvizsgálatáról. A Kórházszövetség elnöke hozzátette, hogy átmeneti segítségnek tartják azt a 3 milliárd forint pluszforrást, amelyet Horváth Ágnes szakminiszter a múlt héten jelentett be.
MNO - fidesz.hu