Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem tudják elengedni a régi cimborák kezét?

"Vajon miért hiszi a szocialista párt, hogy az unió tulajdonképpen nem is az ország felzárkóztatására, hanem párthálózat építésére, pártemberek finanszírozására adja a pénzt?" - hangzott el a kérdés Horváth István és Potápi Árpád közös interpellációjában.


Dátum: 2007-06-18 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:36.280868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: None

"Az európaiság, a 21. századi módszerek, a demokrácia és semmilyen erkölcsi kérdés nem tudta Önöket eltéríteni az elhatározásuktól, miszerint helyzetbe hozzák a régi cimborákat! És helyzetbe is hozták" - fogalmazott Horváth István, hozzátéve, hogy országszerte felháborodást kelt a dömpingszerűen napvilágra kerülő nyertesek kiléte.

"Jól tudjuk, hogy döntéseiket már rég nem hagyják a józan ész vagy a szakmaiság által befolyásolni. Jól látjuk, hogy az uniós pénzek is rendkívül érdeklik Önöket, elég csak a Regionális Fejlesztési Tanácsoknál uralkodó állapotokra felhívni a figyelmet" - mutatott rá a fideszes képviselő. Szavai szerint most oda is eljutottunk, hogy az ágazati, regionális pénzelosztás mellett még lejjebb kívánják vinni a "pénz elfosztó pozíciójukat", helyi szinten is rá kívánnak telepedni a több száz millió forintos, egyébként a térség jövőjét nagyban és hosszú távon meghatározó forrásokra.

"Vajon miért hiszi a szocialista párt, hogy az Unió tulajdonképpen nem is az ország felzárkóztatására, hanem párthálózat építésére, pártemberek finanszírozására adja a pénzt?" - tette fel a kérdést Horváth István, megjegyezve, hogy márpedig ez egyértelműen látszik Tolna megye több kistérségénél is, például a Tamási, Bonyhádi, vagy a Szekszárdi kistérségnél. A politikus elmondta, hogy a Tamási kistérségben 32 önkormányzatot tömörítő kistérségi társulás helyett a korábban MSZP színekben tevékenykedő "polgármester cimbora" kapta meg a feladatot. A Bonyhádi kistérség 21 önkormányzatot tömörítő kistérségi társulása helyett, a volt MSZP-s polgármester jelölt által fémjelzett civil szervezet kapta meg a feladatot. A Szekszárdi Kistérségben a 26 települést tömörítő kistérségi társulás helyett a köztudottan MSZP-hez közel álló pályázatíró vállalkozás kapta meg. "A nyertes pályázók egyértelműen profitorientáltak, míg az induló kistérségi társulások nonprofit tevékenységet folytattak és folytatnak a települések fejlődése érdekében" - tette hozzá.

Miért volt szükség a szakmaiságot és helyi érdekeket figyelmen kívül hagyva egyértelműen MSZP-s személyeket és szervezeteket helyzetbe hozni? Komolyan gondolják, hogy ezek a helyi vidékfejlesztési irodák hitelesen tudják képviselni a térségben él ők érdekeit? Nem lát párhuzamosságot a vidékfejlesztési irodák és a kistérségi társulások feladatellátása között? Lát-e esélyt arra, hogy egy éves működési tapasztalat után ezen irodák működését felülvizsgálják és amennyiben nem felelnek meg a helyi érdekeknek, úgy új pályázat kiírásával más szervezeteket bíznak meg, például kistérségi társulásokat? - fordult Gőgös Zoltán államtitkárhoz kérdéseivel Horváth István.

Gőgös Zoltán válaszában azt hangoztatta, hogy a forráselosztásban nem a helyi vidékfejlesztési iroda, hanem a helyi vidékfejlesztési közösség a döntő, aminek egy koordinátora a helyi vidékfejlesztési iroda. "A helyi vidékfejlesztési közösségnek tagja lesz minden település, aki egy ilyen közösségbe beletartozik, természetesen a helyi kistérségi társulás, és minden olyan vállalkozás és civil szervezet, akinek meghatározó szerepe van a térségben" - mondta, majd ismertette a vidékfejlesztés területén a jogosultságot.

Potápi Árpád viszontválaszában rámutatott: a sokadik kérdésre sem adott az államtitkár érdemben és konkrétan választ, ezért a választ nem fogadta el, az országgyűlés kormánypárti többsége azonban természetesen (146 igen, 99 nem szavazattal, három tartózkodás mellett) elfogadta azt.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2511, 'source_type': 'media', 'source_id': 973, 'target_type': 'article', 'target_id': 69744, 'relation_type': 'describes'}