Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jobb belátásra bírná Kókát a mozdonyvezetők szervezete

A Magyar Hírlap információi szerint sztrájkbizottságot alakított a Mozdonyvezetők Szakszervezete. Borsik János, az érdekképviselet ügyvezető alelnöke elmondta, hogy Kóka János gazdasági és közlekedési minisztert akarják ezáltal jobb belátásra bírni.


Dátum: 2007-06-19 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:41.799172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Mozdonyvezetők Szakszervezetének közgyűlése felhatalmazta az ügyvivő bizottságot, hogy alakuljon át sztrájkbizottsággá. Ha úgy tetszik, utolsó figyelmeztetésnek szánják ezt. Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető elnöke szerint a vasút veszélyes, olykor már-már életveszélyes üzem.

"Az üzembiztonság viszont finoman szólva is kívánnivalót hagy maga után. Több sürgető lépést is meg kellene tenni, de hiába várunk azokra. Felszólítottuk a közlekedési tárca vezetőjét, hogy azonnal tegye meg a szükséges intézkedéseket, de Kóka János a füle botját sem mozgatja" - mondta Borsik János.

Mivel a miniszter a mozdonyvezetők levelére nem válaszolt, most sztrájkbizottságot alakítottak. Ha figyelmeztetésnek ez sem lesz elegendő, bevetik a végső fegyvert, és beszüntetik a munkát.

Megkérdeztük Borsik Jánost, hogy a sztrájkbizottság megalakítása nem figyelemelterelő hadművelet-e a részükről, tekintettel arra, hogy a MOSZ is azon három reprezentatív vasutas-szakszervezet egyike, amely külön megállapodást kötött a MÁV Zrt.-vel a tisztségviselők kiemelt fizetéséről.

"Az üzembiztonság számunkra tagadhatatlanul fontosabb kérdés most, mint a MÁV-val kötött különmegállapodás. Nem véletlen, hogy azt szeretnénk, ha ennek szentelne nagyobb teret a média" - mondta Borsik.

Varga Zsolt, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek