Szcientológusok próbálkoznak, ezúttal oktatni szeretnének
A hét végén robbant a hír: a szcientológusok engedélyt kaptak az oktatási tárcától arra, hogy részt vegyenek a hazai pedagógus-továbbképzésben. A Magyar Nemzet információját a minisztérium nem cáfolta. A Magyar Hírlap oktatási szakértőket és politikusokat kérdezett meg.
Dátum: 2007-06-19 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:42.111433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az én miniszterségem idején is tett kísérletet a szcientológus társaság arra, hogy beépüljön az oktatási területre, de a Nemzetbiztonsági Hivatal akkor is kockázatosnak ítélte meg a szervezet tevékenységét. Megtaláltuk a módját annak, hogyan akadályozzuk meg, hogy a szcientológusok közpénzekből befolyásolják a tanárokat, rajtuk keresztül pedig a gyermekeket" - mondta Pokorni Zoltán, az Orbán-kormány oktatási minisztere. Pokorni ugyanezt várja a mostani kabinettől is. Esetleg több tárca összefogására lenne szükség ahhoz, hogy eldöntsék: jogalkotási vagy hatósági eszközökkel érhetik-e el inkább a kívánt célt - mondta az oktatáspolitikus.
"Ha a kormányzat működik, nehezen képzelhető el az, hogy az a szervezet, amelynek mozgását állandóan figyeli a Nemzetbiztonsági Hivatal, és erről be is számol, úgy mehet végig egy akkreditációs eljáráson, hogy a hivatal nem figyelmezteti az akkreditációt végzőket" - reagált az ügyre lapunknak Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője. Hozzátette: a több száz engedélyeztetési eljárás között "átcsúszhat" egy-egy ilyen program is, de éppen azért van a minisztériumi kontroll, hogy hasonló eset ne történhessen meg. Sió szerint azért is problematikus a most napvilágra kerülő ügy, mert egy felnőtt ember eldöntheti, hogy akar-e szcientológus lenni, vagy sem. De ha egy tanár adja tovább ezt "tudást" a kiskorú gyermekeknek, sem nekik, sem a szülőnek nincs módja tiltakozni ellene, hiszen nem is a jut a tudomására, mi történik. A minisztérium védekezése, miszerint az engedélyeztetési eljáráson áteső szervezettől nem tagadhatják meg az akkreditációt, Sió szerint nem állja meg a helyét. "Nem lepne meg az sem, ha kiderülne, hogy nem egyszerű adiminisztrációs hibáról van szó, hanem az akkreditáció során már tudtak a képzés szcientológiai hátteréről" - mondta a szakértő.
A Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyvei rendszeresen elemzik a magukat vallási mozgalmaknak feltüntető csoportosulásokat és azok valódi céljait. Ezek nyomán a kérdéssel több ízben foglalkozott a hazai sajtó is. A Magyar Nemzet 2004 márciusában megjelent és azóta sem cáfolt cikkében például azt állította: az NBH 2003. évi beszámolójában körülírt "vallási mozgalom" valójában a Magyar Szcientológiai Egyház. A lap arról is írt, hogy a mozgalom - kihasználva a hazai liberális egyházügyi törvényt - számos olyan tevékenységet végez, amelyhez nincs meg az előírt szakképzettsége, "szolgáltatásai" során esetenként súlyos trauma, mentális egészségkárosodás érheti a beszervezett egyént.
Magyar Hírlap összeállítás
fidesz.hu