Kompromisszumos ajánlatot kapott Lengyelország Csehországtól
Kompromisszumos ajánlattal rukkolt elő hétfői hírek szerint Csehország, feloldandó a Lengyelország és az Európai Unió többi tagállama között a közösségi döntéshozatalnál alkalmazott szavazatarányok módosításával kapcsolatban fennálló nézetkülönbséget.
Dátum: 2007-06-19 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:46.520107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ajánlat részletei nem ismeretesek.
Anna Fotyga lengyel külügyminiszter elismerte, hogy Varsó egy lehetséges kompromisszumra utaló jelzéseket kapott, de leszögezte: Lengyelország kompromisszum keretében sem hajlandó elfogadni az EU-alkotmányban előirányzott szavazati rendet.
Lengyelország álláspontját - amely szerint az új uniós szerződés elfogadása előtt újra kell súlyozni a közösségi döntések meghozatalakor alapul vett szavazatmegoszlást úgy, hogy a tagállamok lakosságszámából vont négyzetgyök értékét vennék alapul - a huszonhetek közül csak Csehország támogatja, és Prága is csak félszívvel. Az EU-szerződést a tagállamok állam- és kormányfőinek csütörtökön kezdődő kétnapos brüsszeli ülésén kívánják elfogadni.
A lengyel külügyi tárca vezetője 25 percen keresztül győzködte kollégáit az EU-külügyminiszterek luxembourgi találkozóján. A szavazati rend módosításán kívül amellett kardoskodott, hogy töröljék az elfogadni tervezett szerződésből azt a kitételt, amely kimondja az uniós jognak a nemzeti jog feletti felsőbbségét.
A cseh ajánlatról Alexandr Vondra cseh kormányfő-helyettes csak annyit közölt, hogy Prága segít Varsónak és a soros EU-elnök Németországnak kompromisszumot találni.
Anna Fotyga hétfőn Luxembourgban úgy nyilatkozott, az sem lenne tragédia, ha az e heti EU-csúcson nem sikerülne megegyezni az új uniós szerződésről, mert, mint rámutatott, ez esetben a Nizzai Szerződés maradna érvényben.
MTI - fidesz.hu