Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feketemunkások a négyes metrónál

Feketemunkások dolgoztak a 4-es metró beruházásánál. A metróigazgatóság nem bontja fel a cégekkel a szerződéseket. Az egyszeri lebukás a fővárosban kevés a szerződések felmondásához. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-06-19 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:48.068843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 4-es metró Kálvin téri építésénél feketemunkásokra bukkantak az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség ellenőrei június hatodikán. Az esetet a fővárosi Kereszténydemokrata Néppárt hozta nyilvánosságra tegnap. Rétvári Bence, a párt képviselője lapunknak elmondta, öt személyt írásba foglalt munkaszerződés és bejelentés nélkül foglalkoztattak. Szerinte elfogadhatatlan, hogy egy ötszázmilliárd forintos beruházásnál ez megtörténhet. A párt ezért kéri, hogy a metróigazgatóság azonnali hatállyal bontsa fel a szerződéseket azokkal a cégekkel, amelyek nem jelentették be munkavállalóikat.

A DBR Metró Projekt Igazgatóságnál lapunknak elmondták, csak akkor bonthatók fel a szerződések, ha a vállalkozások többszöri írásos figyelmeztetés ellenére sem tartják be a törvényeket. Szerintük ez az eset most nem áll fenn.

A Kálvin téri építkezés egyik generálkivitelezője a Swietelsky Építő Kft. Nyerges István, a cég munkavédelmi vezetője a Magyar Hírlapnak elmondta, ha valóban feketemunkások dolgoztak a beruházásnál, akkor ők az alvállalkozói láncolaton keresztül juthattak munkához. Hozzátette, a jövőben szigorítják az ellenőrzéseket.

"Feketemunkások alkalmazása esetén mi azonnal felbontjuk az alvállalkozói szerződéseket" - mondta lapunknak Tolnay Tibor, a Magyar Építő Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója, egyben az Építési Vállalkozók Szakszövetségének elnöke.

Szerinte egy zárt területről beléptető kapuk kiépítésével könnyedén ki lehet zárni a feketemunkásokat.

Így volt ez a budapesti Honvédkórház építésénél is, ahol a kapuk felszerelése után ötszáz fővel csökkent az ott dolgozók száma.

Kiss Gergely, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek