Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szélenergia előretörését eredményezheti az új VET

A szélenergia-felhasználás előretörését várja a körvonalazódó villamosenergia-törvénytől (VET) a Magyar Szélenergia Társaság (MSZET).


Dátum: 2007-06-19 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:51.122385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tóth Péter, a szakmai szervezet elnöke az MTI-nek kifejtette, hogy a szélerőművek telepítésének fő gátja Magyarországon a villamosenergia-rendszer rugalmatlansága. A Magyar Energia Hivatal (MEH) összesen 330 megawatt kapacitásig adott ki engedélyeket szélerőművek építésére, mert szerinte ennél nagyobb teljesítmény esetén a villamosenergia-rendszer nem lenne képes tolerálni a változó szélsebességek miatti egyenlőtlen terhelést.

Jelenleg 40 szélerőmű működik az országban összesen 61,675 megawatt kapacitással. A befektetői érdeklődést mutatja, hogy beruházók további 1.138 megawatt kapacitás telepítésére adtak eddig be a hatósághoz engedélykérelmet.

Az elnök jelezte, hogy az árampiac liberalizációjával az új villamosenergia-törvény alapján megszűnik a szélturbinákkal megtermelt áramot is felvevő közüzemi mérlegkör, és külön mérlegkör jön létre a megújuló energiaforrásokkal előállított villamos-energia fogadására.

Az MSZET javaslata szerint ebbe a mérlegkörbe kellene kapcsolni az ország gázüzemű kiserőműveit is, amellyel a hálózat rugalmassága jelentősen javulna - hangoztatta Tóth Péter. Ennek a javaslatnak a megvalósulásával mintegy 1.000 megawattig lehetne emelni az engedélyezett teljesítményt, ugyanis ezekkel a könnyen szabályozható erőművekkel lehetne a kieső árammennyiséget pótolni szélcsendes időben, szeles időben pedig könnyen visszaszabályozhatóak.

Lökést adhatna a szélenergia-biznisznek a Zemplénben a Hideghegyre tervezett, 600 megawattos szivattyús-tározós erőmű is, amely a könnyű szabályozhatóság miatt külföldön a szélturbinák legelterjedtebb háttérkapacitás-típusának számít. Jelenleg ennek a beruházásnak az engedélyezése zajlik, természetvédők viszont ellenzik a projektet.

Tóth Péter kitért arra, hogy a szélenergiával megtermelt áram átvételének szabályozása is kiigazításra kerül a VET-ben, mégpedig energiaforrástól függő differenciált módon. A jelenlegi szabályozás a szélturbinák üzemeltetőinek éves árbevételét és az átvett árammennyiséget is korlátozza, az új tervezet szerint versenyeljárás keretében lehet támogatást szerezni adott teljesítményre.

Tóth Péter kifejtette, hogy a zöldáram-átvétel finanszírozására rendelkezésre álló keretből eddig sem a szélenergiára kellett az államnak a legtöbb kompenzációt kifizetnie. Utalt arra, hogy szélenergiára 2005-ben 91 millió forint volt a kifizetés, és a 330 megawattnyi engedélyezési kvóta kihasználása esetén sem haladná meg a 6,4 milliárd forintot. Ehhez képest 2005-ben a biomassza-erőművek 13 milliárd forintban részesültek.

Tóth Péter megjegyezte: akárhogyan is változnak a szabályok, a 330 megawattos kvótánál nagyobb kapacitás 2010-ig egyébként sem épül ki. A szélturbina-gyártók leterheltek, a szállítási határidők elhúzódnak. A piacvezető cégek két éves határidőre adnak el szélerőműveket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek