Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál felszólalása a Panayotopoulos-jelentés vitájában

A Kulturális és oktatási bizottság alelnökeként arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a tanulást mindenképpen támogatni kell, különösen akkor, ha egy fiatal több helyen kíván helyt állni - jelentette ki Schmitt Pál a Panayotopoulos-jelentés vitájában az Európai Parlament plenáris ülésén.


Dátum: 2007-06-19 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:51.415801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindenki tudja, milyen nehéz és teljes embert kíván az anyaszerep, ugyanakkor a sokat emlegetett tudásalapú társadalom nem állhat csupán férfiakból. Megfelelő támogatás hiányában a fiatal nők hajlamosabbak arra, hogy ne folytassák a tanulmányaikat, félbe hagyják, vagy soha többé ne kezdjék újra azokat. Ez elkerülhetetlenül a férfiak és nők közti egyenlőtlenségekhez vezet a szakmai élet és a teljesítőképesség terén. Minden segítséget meg kell adni azoknak a nőknek, illetve fiatal pároknak, akik ebben a gyermek-ínséges, egyre öregedő Európában családot alapítanak és készek gyerekeket nevelni. Ha ehhez még az önfejlődéshez elengedhetetlen ambíció, tanulási készség is társul, azt a társadalomnak mindenképpen jutalmaznia és támogatnia kell.

A Kulturális bizottság arra törekszik, hogy az egész életen át tartó tanulás elől minden akadály elháruljon, valamint a családi felelősséget viselő hallgatók sajátos helyzetét is figyelembe véve - például a mobilitási nehézségek -, ők is hozzáférhessenek a képzési lehetőségekhez.

Mindehhez olyan szociális hálózat kiépítésére és fenntartására van szükség a tagállamokban, amelyek szolidaritást vállalnak a társadalom fenntartásában legnagyobb szerepet vállaló családokkal. Olyan bölcsőde- és óvodarendszerre van szükség, ahol megfelelően gondoskodnak a legkisebbekről, olyan iskolákra, amelyek biztosítják a gyermekek délutáni elfoglaltságát akár sporttevékenységgel, akár tanulási segédlettel. Ez nem kizárólag anyagi, hanem szemléleti kérdés, hiszen nagymértékben függ a kormányzatok család-, oktatás- és ifjúságpolitikájától.

Lassan oda jutunk, hogy miden megszületett gyerek aranyat ér, vagy még annál is többet, a jövőnk biztonságát, nemzeteink fenntartható fejlődését, fennmaradását.

Gratulálok a jelentéstévőnek, hiszen bár az oktatás-képzés és a különböző család-támogatási rendszerek tagállami hatáskörbe tartoznak, az előterjesztés a megoldásokra és a helyes gyakorlatokra hívja fel a figyelmet, így ez a jelentés rendkívül hasznos minden olyan tagországnak, ahol ezt a kérdést eddig elhanyagolták.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek