Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az APEH sokkal több adóbevallásra számított

Félmillió adóbevallással többre számított az APEH, mint amennyi befutott határidőre. A kevesebb beérkező bevallás oka az is lehet, hogy idén már csaknem egymilllióval kevesebb munkavállaló adóbevallását készítette el a munkahelye.


Dátum: 2007-06-19 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:52.303353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Korábban évente mintegy kétmillió ember helyett számolt el a munkahelye, a múlt hét végéig 35 ezer munkáltató 1 millió 24 ezer magánszemély szja-elszámolását juttatta el az adóhivatalhoz. Jelentős bővülés már nem várható, mivel a határidő június 11-én lejárt.

Az APEH már 2,4 millió önbevalló elszámolását vette nyilvántartásba, amelynek alapján 73 milliárd forint visszaigénylést utalt ki több mint másfél millió adózó részére. Az adóhatóság januárban még arra számított, hogy a kötelező munkáltatói adóbevallás megszüntetése miatt az idén félmillióan kérik majd a hivataltól személyi jövedelemadó-bevallásuk elkészítését, szemben a tavalyi 9 ezer fővel. A becslés azonban túlzónak bizonyult, 15 ezernél kevesebben kértek adóhatósági adómegállapítást.

A hivatal idén 4,3-4,5 millió szja-bevallásra számított, vagyis még félmillió hiányozhat, bár kérdés, hogy az APEH a következő hetekben hány ívet regisztrál még. A kötelező munkáltatói bevallást megszüntető jogszabály nem határozta meg pontosan, miként kell visszautasítaniuk a cégeknek a munkáltatói bevallás készítésére vonatkozó kéréseket, az értesítést akár egy egyszerű szóbeli közléssel is megoldhatták. Így elképzelhető, sokan nem is voltak tudatában, hogy idén már nekik kell elkészíteniük a bevallásukat. Ők akár százezer forintos bírsággal is számolhatnak.

Az adóhatóság a nagyobb visszaigénylések előtt általában vizsgálódik. Május végéig hétezer szja-vizsgálatot végeztek, ennek több mint harmada kiutalás előtti adóellenőrzés volt. Az esetek háromnegyede megállapítással zárult. A revizorok több mint 190 millió forintnyi adóhiányt tártak fel, amelyhez még 17 millió forintnyi bírság és késedelmi pótlék is társult.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek