Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

PDSZ: iskolabezárási hullám közeleg

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ)arra figyelmeztet, hogy minden korábbinál nagyobb iskolabezárási hullámra lehet számítani, mivel az idei költségvetés nem biztosítja az önkormányzatok számára a tavalyi béremelés fedezetét. Erről Kerpen Gábor az érdekvédelmi szervezet vezetője beszélt kedden az MTI-nek.


Dátum: 2003-01-28 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:04.628021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztetett: a PDSZ már a költségvetési vita idején jelezte, jelentős problémát okoz majd, hogy a megnövelt normatíva az emelt pedagógusbéreket sem fedezi, nem is beszélve a dologi kiadásokról.

- Ez abba az irányba terelheti az önkormányzatokat, hogy más forrásokat keressenek az oktatási intézmények működésének, fejlesztésének finanszírozásához - vélekedett a PDSZ vezetője.

Hozzátette: olyan önkormányzatok is az intézmények bezárására, összevonására kényszerülnek, amelyek ezt már a kilencvenes években is megtették.

Közölte: a probléma jelentkezik a nagyvárosokban - így például Győrben, Zalaegerszegen, a fővárosi kerületekben - de különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek a kistelepülések, erre vonatkozóan számos jelzés érkezett a szakszervezethez az érdekegyeztetésekkor.

Az érdekvédő kitért arra is, hogy a közoktatási törvény módosításában az szerepel: a normatíváknak el kell érniük az előző évi ilyen juttatások összegét.

Ez véleménye szerint pozitívan értékelhető, mert ennek eredményeként a gyermeklétszám csökkenésével sem vonnak ki forrásokat a rendszerből, ugyanakkor visszalépés is, mert nincs garancia a normatívák növekedésére.

A PDSZ ezért azt javasolja, hogy minden egyes normatíva a reálértékét őrizze meg.

Kerpen Gábor szerint a gyermeklétszám csökkenésével kapcsolatos finanszírozási gondokra kevésbé adnak választ a közoktatási törvény módosításában tervezett intézkedések.

Kifejtette: a gyermeklétszám csökkenése nem motiválhatja a pedagógusok elbocsátását, ha megfelelő finanszírozási rendszer működik.

A törvényjavaslatba újonnan bekerülő rendelkezésekről elmondta: kedvező jelnek tartják az évfolyamismétlés kategorikus tilalmának megszűnését. A szakszervezet fenntartja azt az álláspontját, hogy az előmenetel feltételeit az intézmény helyi tantervében kellene szabályozni.

Nem megfelelő ugyanakkor, hogy az évismétléshez a szülő belegyezése szükséges, hiszen így azok a gyerekek kerülhetnek veszélybe, akiknek szülei nem tartják a kapcsolatot az iskolával, a pedagógusokkal.

Az ötödik, hatodik évfolyamon 30-50 százalékban megvalósuló kézség-, képességfejlesztés kapcsán kifejtette: a PDSZ szerint ennek az elsőtől a 12. osztályig kell megvalósulnia, a diákok életkorának megfelelően.

Az érdekvédők szerint az intézmények pedagógiai önállóságát súlyosan sérti az az elv, hogy a fenntartók határozhatnák meg az óvodában a csoportok, az iskolákban pedig az osztályok számát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek