Összecsapások az iraki hadsereg és síita milíciák között
Tizenöt halottja volt azoknak az összecsapásoknak, amelyek keddre virradóra Irak déli részén, Násziríjában és környékén zajlottak le az iraki hadsereg és Muktada asz-Szadr radikális síita vallási vezető milíciája, a Mahdi Hadserege között.
Dátum: 2007-06-19 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79625
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:53.508472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Helyi biztonsági és kórházi illetékesek szerint az utcai harcokban elesettek között van hat rendőr is. A beszámolókból nem derült ki, hogy az áldozatok közt hány volt a milicista. További hatvanan megsebesültek. Az egyik kerületben tűz ütött ki, amelyben egy tucatnyi üzlet leégett, másutt az elektromos és telefonvonalak szakadtak meg.
Keddre a jelek szerint helyreállt a nyugalom a harcok után a Bagdadtól 375 kilométerre fekvő városban. Az iraki hadsereg egy névtelenséget kérő tisztje elmondta, hogy a nemzetközi koalícióban részt vevő román és ausztrál katonák vállalták: amennyiben a fegyveres konfliktus kiújul, segítséget nyújtanak nekik.
MTI - fidesz.hu