Gyurcsány a külpolitikai partnerek előtt is megbízhatatlannak bizonyult
Alibi külpolitikát folytatott az elmúlt évben a Gyurcsány-kormány, aminek fő oka a kormányfő külpolitikáról vallott felfogása - mondta Németh Zsolt a kormány egyéves külpolitikai tevékenységét értékelő sajtótájékoztatóján, kedden.
Dátum: 2007-06-19 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:54.958153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus arra reagált, hogy Göncz Kinga külügyminiszter kedden a tárca egyéves munkáját értékelte a kormányszóvivői tájékoztatón.
Az Országgyűlés külügyi kabinetjének fideszes elnöke szerint Gyurcsány Ferenc a belpolitika meghosszabbításaként tekint a külpolitikára és megrendült legitimitását külföldön próbálja meg "kipótolni".
A miniszterelnök a nemzetközi kapcsolatokat arra használja fel, hogy "fényezze" kormányát, az ellenzéket és annak vezetőjét pedig "sározza" - mondta el a politikus.
A miniszterelnök a nemzetközi kapcsolatokat arra használja fel, hogy fényezze kormányát, az ellenzéket és annak vezetőjét pedig "sározza" - hangsúlyozta a képviselő, aki szerint a diplomáciai kar számos esetben, így a tavaly október 23-i események értelmezésével kapcsolatban is, "pártpolitikai ízű" megbízatásokat teljesített.
Németh Zsolt a kormány nemrég megalkotott külpolitikai koncepciójáról szólva azt mondta, hogy az elmúlt öt évben ez már a negyedik olyan koncepciógyártási kísérlete a kormánynak, ahol a leírtak és a tettek "köszönő viszonyban sincsenek" egymással.
Németh Zsolt a kormány energiapolitikájával kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy az kiérdemli az elmúlt esztendő "külpolitikai botránya" címet.
"Amitől mindenféleképpen az év botrányának minősíthetjük, hogy képes volt, arra, hogy nem csupán Nyugaton, hanem Oroszországban is kialakítsa magáról a megbízhatatlan partnernek a képét" - fogalmazott a politikus, hozzátéve: a Nabucco-ügyben tanúsított kormányzati magatartás miatt az ország euróatlanti elkötelezettsége is megkérdőjeleződött.
A kormány nemzetpolitikai gyakorlatát úgy értékelte, hogy a magyar nemzetpolitika a kettős állampolgárságról tartott népszavazás óta "holtponton" van. Hozzátette ugyanakkor, a kormánynak egy 17 éves intézményrendszert "sikerült felszámolnia" a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Magyar Állandó Értekezlet valamint az Illyés- és Apáczai-alapítvány megszüntetésével.
"Az Európai Unió jövője szempontjából tragikusnak tartom, hogyha nem sikerül az alkotmányos szerződés kudarcát meghaladni" - reagált Göncz Kinga külügyminiszter kijelentésére, amely szerint nem tragédia, ha nem születik megállapodás az uniós alkotmányos szerződésről a hétvégi EU-csúcson.
"Az alkotmányos szerződés és az Európai Unió jövője nagyon szorosan összekapcsolódik, nincsen Európai Unió, nincsen politikai integráció az alkotmányos szerződést övező válság meghaladása nélkül" - mondta Németh Zsolt.
fidesz.hu