Ismét Városházi Esték Békéscsabán
Koltai Róbertet, Bánsági Ildikót, Benkő Pétert, Boban Markovicot és Fábry Sándort is láthatják azok, akik ellátogatnak Békéscsabán a csütörtökön kezdődő Városházi Esték programjaira - hangzott el a rendezvénysorozatot beharangozó keddi sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-06-19 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:56.713338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tizenkettedik alkalommal megrendezendő, három hetes program nyitó koncertjét a Hot Jazz Band tartja a városháza udvarán, majd másnap a Békés Megyei Jókai Színház mutatja be Robert Thomas: A hölgy fecseg és nyomoz című bűnügyi bohózatát Konter László rendezésében - közölte a szervezők képviseletében Fodor József. Elmondta, hogy szombaton és vasárnap a Budaörsi Játékszín mutatja be Mary Chase: Barátom, Harvey! című vígjátékát, többek között Koltai Róbert és Bánsági Ildikó közreműködésével, Szőke István rendezésében. Július 6-án a Benkő Gyula Színház produkciójában Bernard J. Taylor: Sok hűhó című musicaljét láthatja a békéscsabai közönség. Az előadáson színpadra lép Bardóczy Attila és Benkő Péter is.
A színházi bemutatók - és egyúttal a Városházi Esték programjainak - sorát július 7-én és 8-án Raymond Queneau: Stílusgyakorlat az 501-től című darabja zárja Bán János, Dörner György és Gáspár Sándor szereplésével, Salamon Suba László rendezésében.
Az idei Városházi Esték programjában több zenei esemény is szerepel: június 30-án ismét fellép Békéscsabán a Boban Markovic Orkestar, amely ezúttal Palya Beával tart közös koncertet. Június 29-én szlovák-magyar blues estre várják a műfaj kedvelőit: Peter Lipa szlovák dzsesszzenész a békéscsabai származású szájharmonikással, Pribolyszki Mátyással és zenekarával lép fel.
A szervezők várakozásai szerint Fábry Sándor július 1-jei fellépésére nem lesz elegendő a városháza udvarán kialakított 500 férőhely, így arra készülnek, hogy az előadásra át kell építeniük a nézőteret.
MTI - fidesz.hu