Egy tanú szerint valóban megverték Malina Hedviget
Ismeri Malina Hedvig egyik támadóját az a férfi, aki a TA3 szlovák hírtelevíziónak nyilatkozott. Azt állítja: a lányt 2006. augusztus 25-én valóban megverték. A televízió jelenleg a rendelkezésre álló vallomás hitelességét ellenőrzi a szlovák rendőrségnél.
Dátum: 2007-06-19 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:57.342578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Malina Hedvig vallomását erősítette meg az a nyitrai férfi, aki a TA3 szlovák hírtelevíziónak nyilatkozott. Nemcsak azt állítja, hogy a magyar egyetemista lányt valóban megverték, ahogy azt Malina Hedvig kezdettől fogva vallotta, hanem azt is, hogy ismeri az egyik támadót.
A hírcsatorna most a vallomás hitelességét ellenőrzi a szlovák rendőrségen, majd a rendőrségi állásfoglalással együtt nyilvánosságra hozza a felvételt. A magyar származású egyetemista lány - állítása szerint - tavaly augusztusban azért verte meg két bőrfejű, mert magyarul telefonált az utcán. A szlovák hatóságok kezdettől fogva kétségbe vonták vallomását, néhány hete pedig hamis tanúzás miatt vádat emeltek ellene.
A TA3 jelenleg a rendelkezésére álló vallomás hitelességét ellenőrzi a szlovák rendőrségnél, és a felvételt a rendőrség állásfoglalásával együtt kedden, a délutáni órákban nyilvánosságra hozza.
MNO - fidesz.hu