Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az 1956 Alapítvány kuratóriuma Loppert árulózásáról

Köztudott, hogy Medgyessy Péter, mint volt kommunista titkosszolgálati tiszt és miniszter nem a magyar érdekek képviselője volt, és ezt még tetézte azzal, hogy Románia nemzeti ünnepén - ami Magyarország gyalázatának napja - együtt pezsgőzött Nastase román miniszterelnökkel - mutatnak rá az 1956 Alapítvány kuratóriuma tagjai közleményükben.


Dátum: 2003-01-28 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:05.647163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Alapítványunk kuratóriumának tagjai nagy megrökönyödéssel fogadták a tapolcai rendőrség, majd a bíróság eljárását Loppert Dániel ügyében.

Érdekes módon 1998 és 2002 között bármilyen rágalmat mondhattak Orbán Viktor akkori miniszterelnökre, e szervek (akár országosak is) nem érezték indíttatva magukat, hogy a kommunista gyalázkodók ellen bármit is tegyenek.

Most viszont egy fiatalember, aki igazat állít, a szociálliberális bosszú áldozata lett. Köztudott, hogy Medgyessy Péter, mint volt kommunista titkosszolgálati tiszt és miniszter nem a magyar érdekek képviselője volt, és ezt még tetézte azzal, hogy Románia nemzeti ünnepén - ami Magyarország gyalázatának napja - együtt pezsgőzött Nastase román miniszterelnökkel.

Balás Piri László

Dicső László

Kovács Zoltán

Kovács Sándor

Márton András

Pákh Tibor

Tittmann József

Vanek Béla

Wittner Mária

OS

Kapcsolódó elemek