Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korrupcióellenes testületet alakít a kormány - a Fidesz véleménye


Dátum: 2007-06-19 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:58.532396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Korrupcióellenes testületet alakít a kormány - a Fidesz véleménye

Gyurcsány Ferenc és kormánya csak szavakban korrupcióellenes, tetteiben nagyon is korrupciópárti. A korrupciós jelenségek Magyarországon még soha nem voltak olyan elterjedtek, mint éppen a Gyurcsány-kormány időszakában. A hatalmon lévő, magát kiváltságosnak tartó elit minden olyan kezdeményezést lesöpör az asztalról, amely a korrupció felszámolását célozza.

Ebben a ciklusban a Fidesz több korrupcióellenes törvény- és határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésben. Kezdeményeztük a Költségvetési Tanács létrehozását, hogy a kormányzat ne tudjon trükközni az államháztartási adatokkal. Indítványunkat a kormánytöbbség több mint húsz próbálkozásunk ellenére sem volt hajlandó eddig napirendre venni. Ugyanígy jártunk azzal a javaslatunkkal is, hogy a közhatalmat gyakorlók adóbevallása nyilvános legyen. Hasonlóan gátolták meg azt a kezdeményezésünket, hogy a miniszteri és az államtitkári fizetések - melyeket az MSZP-SZDSZ koalíció megduplázott - álljanak vissza a 2002-es szintre. A kormánypártok nem engedik napirendre venni azt a javaslatunkat, mely a miniszterelnök és a miniszterek anyagi felelősségét írná elő a költségvetési hiány túllépése esetére. Folyamatosan megakasztják a Kormányzati Negyed kialakítására vonatkozó kormánydöntés pénzügyi hatásainak állami számvevőszéki vizsgálatáról, és az ezzel kapcsolatos országgyűlési eseti bizottság létrehozásáról szóló indítványunkat is. Tárgysorozatba sem vették azt a javaslatunkat, mely számvevőszéki vizsgálatot kezdeményez a Magyar Televízió székházának és gyártóbázisának hosszú távú bérletéről kötött megállapodásokról.

Íme a korrupció elleni harc -új arisztokrácia-módra.

Budapest, 2007. június 19.

Répássy Róbert,

a Fidesz-frakció Jogi kabinetjének vezetője

Kapcsolódó elemek