Átadták a hódmezővásárhelyi biogáz erőművet
Biogáz erőművet adtak át a hódmezővásárhelyi hulladéklerakó telepen kedden.
Dátum: 2007-06-19 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:26:59.441568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 160 kilowatt teljesítményű erőmű az országban az elsők között kizárólag biogázból állít elő villamos energiát - közölte Reith Imre, a telepet üzemeltető ASA Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
A 26 település 115 ezer lakosát kiszolgáló, 40 hektáros hulladéklerakó tizenkét éves működése során összesen 650 ezer tonna hulladékot helyeztek el a telepen. A jelenleg 24 méter magas dombból 11 régi és 6 új kút segítségével nyerik ki a szemét rothadása során termelődő biogázt - mondta a szakember beruházás átadása alkalmából.
A gáznyerő-kutak hozama jelenleg óránként 100 köbméter, a kinyert gáz 50-51 százaléka metán. Az összegyűjtött gázt egy gázturbinában alakítják villamos energiává - közölte az igazgató. Hozzátette: ez hozzávetőleg négyszáz családi ház villamosenergia- szükségletét fedezi. A tervek szerint a jövő év elején üzembe állítják a második blokkot is, így az erőmű teljesítménye 200 kilowatt fölé emelkedik. A beruházás összköltsége meghaladta a 100 millió forintot. A fejlesztés engedélyeztetése másfél évet vett igénybe - tudatta Reith Imre.
Az ASA Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft. 1995 óta nyújt kommunális szolgáltatásokat a Csongrád megyei városban a környező településeken. A cég 62 százalékban szakmai befektető, 38 százalékban pedig a hódmezővásárhelyi önkormányzat tulajdona.
MTI - fidesz.hu