Újabb kormányzati kudarc: nem működik a Mobilitás program
Szinte egyáltalán nem érdeklődnek az elbocsátott egészségügyi dolgozók az Egészségügyi Minisztérium Mobilitás programja iránt, amellyel egyszeri, vissza nem térítendő támogatást kaphatnának, ha vállalják, hogy 50 kilométernél távolabbi intézményben helyezkednek el. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-06-20 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79661
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:27:04.562634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Június 1-jétől lehet pályázni a vissza nem térítendő támogatásra, de eddig mindössze négyen igényeltek a pénzből. A szakmai szervezetek vezetői hasonlóképpen magyarázzák a Mobilitás program iránti csekély érdeklődést, s egyetértenek: a program ebben a formában nem oldja meg az állásukat veszített egészségügyi dolgozók tömegének problémáját.
Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke például arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatás összege alacsony, a pénzből ugyanis személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást is vonnak, így az érintettek a vártnak csak körülbelül a felét kapják kézhez. Ráadásul sokakat kizártak a jogosultak közül. Nem igényelhetnek támogatást például azok, akik fekvőbeteg-ellátó intézményben dolgoztak ugyan, de nem orvosként vagy szakdolgozóként.
Kimaradnak a lehetőségből továbbá azok, akik az országnak olyan pontjára költöznének, ahol magasabb az életszínvonal, mint eddigi lakóhelyükön. Varga Ferenc szerint azokat is segíteni kellene anyagilag, akik hajlandók a váltásra, és új munkahelyük más településen ugyan, de kevesebb mint 50 kilométerre van a régitől.
Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója azt kifogásolta, hogy nem kaphatnak a pénzből azok sem, akik olyan gyógyintézetbe mennének dolgozni, amely gazdasági társaság formájában vagy egyházi fenntartásban működik. A pályázat feltétele ugyanis, hogy a munkavállaló közalkalmazott legyen.
Zivkovics Natália, Magyar Nemzet
fidesz.hu