Miniszterjelöltek bizottsági meghallgatáson
Miniszterjelölteket hallgatott meg tegnap az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi, valamint emberi jogi bizottsága. Magyar Hírlap információk.
Dátum: 2007-06-20 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:27:06.388519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Draskovics Tibor tárca nélküli miniszter kinevezését az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 16:8 szavazati aránnyal támogatta tegnap. A Fidesz-KDNP-frakciószövetség eddigi kormányzati tevékenysége miatt elutasította a jelöltet. Szerintük egyetlen jogszabályban sincs részletezve, mi lesz Draskovics Tibor miniszteri feladata. A meghallgatáson viszont nyilvánvalóvá vált: az eddigihez hasonlóan ő felügyeli majd a reformok igazgatási feladatait.
Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető utalt arra, hogy Gyurcsány Ferenc még 2004-ben azt mondta vele kapcsolatban, hogy nem bízik benne. Navracsics megkérdezte, hogy most milyen a viszonyuk. Draskovics szerint jó személyes és munkakapcsolatban vannak. Arra a kérdésre, miszerint ő volt a felelős az áfavisszatartásért és a magas államháztartási hiányért, elmondta: minisztersége idején csökkent a hiány. Répássy Róbert (Fidesz) lapunknak elmondta: az a gond, hogy a kormányt nem lehet eltéríteni a rossz céljaitól. Ha a kormány a célokról is hajlandó lenne végre tárgyalni, ők hajlandók lennének elmondani álláspontjukat.
Kiss Péter kancelláriaminiszter-jelölt elképzeléseit hallgatta meg az Országgyűlés emberi jogi bizottsága. A jelenleg még a szociális és munkaügyi tárcát vezető politikus szerint fontos, hogy már most megkezdte munkáját három munkacsoport, amelyek a közjog, a média és a finanszírozás területén tervezik javítani a kisebbségi politikát. A bizottsági tagok az augusztus 20-i viharkatasztrófa ügyében várható terveiről, a határon túli magyarok autonómiájáról érdeklődtek a jelöltnél. Kiss válaszában elmondta, július közepén kezdeményez további vizsgálatot az emberek nagyobb biztonságáért hasonló esetekben. Balog Zoltán, a bizottság fideszes elnöke szerint inkább ilyen miniszter legyen, mint olyan, mint az elődei, és várják a tavalyi vihar okozta helyzet felelőseinek megnevezését.
Magyar Hírlap
fidesz.hu