Mégsem olyan jó a globalizáció?
A globalizáció pozitív hatásai mellett a negatívokra is oda kell figyelni, ismeri el az OECD idei foglalkoztatási jelentése, fő problémaként említve az olcsó ázsiai munkaerőt. A szervezet ugyanakkor óvja a kormányokat a munkavállalóknak nyújtott segítségektől.
Dátum: 2007-06-20 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79681
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:27:10.604160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Itt az ideje, hogy a globalizáció pozitív hozadékai mellett több figyelmet szenteljünk a negatív hatásoknak - szögezi le a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2007-es foglalkoztatási jelentése. Milliók részesednek a folyamat előnyeiből, az alkalmazottak mégis úgy érzik, munkájuk leértékelődik, munkahelyük folyamatosan veszélyben van más országok olcsó munkaereje miatt.
Bár a félelmeknek van alapjuk, az OECD - hűen szabadpiaci elkötelezettségéhez - óvja a kormányokat attól, hogy országuk gazdaságának protekcionista védelmével reagáljanak a veszélyekre. A szervezet szerint a kormányoknak a munkahelyek megőrzése helyett a munkavállalókat kell segíteniük.
Az olcsó munkaerő azóta jelent meg a világpiacon, amióta Kína nyitott a világgazdaság felé, illetve egyes gyártási technológiák könnyű áttelepíthetősége, valamint a szállítás és a távközlés olcsóbbá válása megkönnyítette a vállalatoknak, hogy nemzetközi szinten átcsoportosítsák termelésüket. Kína, India, Brazília és Oroszország népessége adja a világ munkaerejének 45 százalékát, míg az OECD csak 19 százalékkal részesedik ebből.
Ugyanakkor a munkahelyek kelet felé áramlása nem okoz akkora sokkot az OECD tagországaiban, mint azt általában hiszik, ám ez a benyomás fokozza a bizonytalanságot. Ehhez hozzájárulhat az is, hogy az elmúlt néhány évtizedben ezekben az országokban csökkent a bérek részesedése a nemzeti jövedelemből, és nőtt a különbség a legalacsonyabb és legmagasabb keresetek között.
index.hu - fidesz.hu