Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Farkas Sándort választották a Fidesz Csongrád megyei elnökévé

Farkas Sándort választotta a Fidesz Csongrád megyei választmánya elnökévé kedden Szegeden; az országgyűlési képviselő 1997-től hét éven keresztül már betöltötte ezt a posztot.


Dátum: 2007-06-20 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:27:10.905635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A következő két évben arra van szükség, hogy kiegyensúlyozott politikai erőként megmutassuk, alkalmasak vagyunk nemcsak a megye, a városok és a falvak, hanem az ország vezetésére is - mondta a politikus az MTI-nek a választást követően. A megye egyre több településén van jobboldali vezetés, az itt dolgozó politikusokkal, és a szintén fideszes irányítású megyei önkormányzattal a korábbinál sokkal szorosabb együttműködést szeretne kialakítani Farkas Sándor.

A politikus mint mondta, az elkövetkező két esztendő legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a legkésőbb 2010-ben sorra kerülő országgyűlési választásokon a párt a megyében megközelítse vagy el is érje az 1998-as eredményt, amikor mind a hét egyéni körzetben jobboldali jelölt szerzett mandátumot. A megyei választmány tagjainak megválasztásakor maximálisan érvényesült a területi elv, így a megye összes választókerülete képviselteti magát a testületben - közölte az elnök. Az újonnan megválasztott elnök mandátuma - a párt alapszabályának megfelelően - két évig tart.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek