Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fekete zászlókkal gyászol Sarkad

Megszűnik a sarkadi kistérség, mert az Országgyűlés hétfőn elfogadta az egyebek között erről is szóló törvényjavaslatot; Tóth Imre, a kistérségi társulás elnöke, Sarkad fideszes polgármestere az MTI-nek kedden elmondta: már elkészült a köztársasági elnöknek írt levél, amelyben azt kérik: ne hirdesse ki a törvényt a sarkadi kistérség megszüntetése miatt.


Dátum: 2007-06-20 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:27:12.303921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sarkadon fekete zászlók kihelyezésével gyászolják a Parlament döntését, sőt, mint a város polgármestere a Békés Megyei Hírlap keddi számában nyilatkozta, csütörtökön a térség szocialista párti országgyűlési képviselője, Perjési Klára gyulai lakóháza előtt is demonstrálni fognak.

A 11 települést magában foglaló kistérség azért szűnik meg, mert a kistérségekről szóló, a kormány által benyújtott törvényjavaslathoz Nagy László, szocialista párti országgyűlési képviselő annak megszüntetéséről szóló módosító indítványt terjesztett elő. A képviselő lépését korábban az MTI-nek egyebek között azzal indokolta, hogy így Békés megyében gazdasági és társadalmi koherencia jönne létre a települések között.

Nagy László módosító indítványát még a múlt héten elfogadta a parlament, ám a végszavazás előtt, ezen a héten hétfőn Erdős Norbert fideszes országgyűlési képviselő módosító indítványt nyújtott be, hogy az eredeti, a kormány által előterjesztett állapot maradjon fenn a továbbiakban is. Az alkotmányügyi bizottság egyetértett Erdős Norbert javaslatával, így a ház a nap folyamán ismét szavazott a kérdésről, ám - mint a távirati irodának kedden Erdős Norbert nyilatkozta - "elbukott" a javaslat. Végül a végszavazással elfogadta a Parlament a sarkadi kistérség megszüntetésről szóló módosító indítványt is.

A Fidesz Békés megyei területi választmánya által időközben az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint a sarkadi kistérség megszüntetése "nyílt támadás az önkormányzati demokrácia ellen". A Babák Mihály országgyűlési képviselő által jegyzett állásfoglalás szerint "a kormány semmibe veszi a településeket és az ott élőket" és "megsérti a települések önrendelkezési jogát".

Tóth Imre, a kistérségi társulás elnöke, Sarkad fideszes polgármestere az MTI-nek korábban azt nyilatkozta, hogy a társulásba tömörült települések nem kérték a megszüntetést, s ez ezért sem szerepelt a szakminiszter előterjesztésében.

A szabad demokraták Békés megyei elnöke, Nagy Béla keddi sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja nem támogatta a Nagy László által benyújtott módosító indítvány elfogadását. Mint mondta, a liberális párt számára elvi kérdés, hogy az önkormányzatok szabadon társuljanak.

Tóth Imre a távirati iroda érdeklődésére elmondta, hogy már elkészült az a levél, amelyet szerdán kívánnak elpostázni a köztársasági elnöknek, s amelyben azt kérik, hogy ne hirdesse ki a törvényt a sarkadi kistérség megszüntetése miatt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek