A vajdasági magyarság helyzetének javulását várják az EU-integrációtól
Szerbia uniós közeledését azzal a feltétellel támogatja az Európai Parlamentben, hogy javuljon az emberi jogok, azon belül is a vajdasági magyarság helyzete az európai integrációval - fejtette ki Becsey Zsolt (Fidesz) európai parlamenti képviselő Strasbourgban Bozidar Delic uniós ügyekért felelős szerb miniszterelnök-helyettesnek.
Dátum: 2007-06-20 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:27:12.965233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI brüsszeli irodájához kedden eljuttatott közlemény szerint Delic tájékoztatta: Szerbia a közeljövőben lezárni készül a társulási és stabilizációs egyezményről az Európai Unióval folyó tárgyalásokat, és jövőre számít az EU tagjelölti státusának elnyerésére. Ugyancsak 2008-ban léphet életbe a vízumkönnyítési egyezmény - mondta Bozidar Delic.
A Koszovó-tárgyalásokkal kapcsolatban Becsey Zsolt emlékeztette vendégét, hogy Vajdaságban a magyarok ugyanolyan őshonosak, mint a szerbek Koszovóban. Az, hogy az utóbbiból ne vándoroljanak ki a szerbek, az albánok felelőssége. Ha ez mégis bekövetkezik, az már a szerbek felelőssége, hogy a koszovói kivándorlók ne a Vajdaság magyarlakta vagy akár csak etnikailag vegyes területeire költözzenek - figyelmeztetett Becsey Zsolt. Szerinte teljességgel elfogadhatatlan a Vajdaság bármilyen területi fölbontása azzal az ürüggyel, hogy ily módon szerveznének az uniós regionális támogatásokra jogosult statisztikai egységeket (NUTS2 régiókat), főleg, ha az a magyarlakta területek szétszabdalásához vezetne. E területi megosztást leszámítva a NUTS2 régiók megszervezése Szerbia belügye - ismerte el Becsey, hozzátéve azonban: Vajdaság az egységét megőrizve is lehet európai uniós statisztikai régió.
Bozidar Delic megígérte, hogy tájékozódik e kérdésről. Az etnikai arányosságnak egyebek közt a felsőoktatásban, valamint a gazdasági életben való tiszteletben tartását sürgető képviselőt Delic tájékoztatta arról, hogy csupán minimumszintként értelmezendő a szerb költségvetésből a Vajdaságnak alkotmányosan járó 7 százaléknyi pénz, illetve az, hogy az összeg háromhetede fordítandó beruházásokra. Lesznek központi hitelek - jelentette ki. Szerbia Magyarországtól is kér hitelt, amelyet a szerb miniszterelnök-helyettes elsősorban nem gazdasági jellegű beruházásokra akar fordítani a vajdasági magyar önkormányzatoknál.
MTI - fidesz.hu