Újabb próbálkozás a BT-ben Koszovó ügyében
Új határozati tervet köröztetnek az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) szerdán az Egyesült Államok és az Európai Unió diplomatái Koszovó ügyében, azt javasolva, hogy még négy hónapot adjanak a szerbek és az albánok tárgyalásainak, s ha akkor sem lesz köztük megállapodás, lépjen életbe automatikusan az Ahtisaari-terv.
Dátum: 2007-06-20 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:27:14.739534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem valószínű, hogy a javaslat elnyeri Oroszország jóváhagyását, mivel csak a szerbekre, Moszkva szövetségeseire gyakorolna nyomást az engedmények érdekében, mert Martti Ahtisaari ENSZ-megbízott terve eleve függetlenséget szán a nagyrészt albánok lakta szerbiai tartománynak. Oroszország már kilátásba helyezte, hogy vétóval akadályoz meg minden olyan BT-határozatot, amely nem nyeri el Belgrád jóváhagyását.
Ahtisaari a finn YLE televízióban azt mondta hétfőn, hogy Koszovó a várható orosz vétó ellenére mindenképpen elnyeri a függetlenséget még ebben az évben. Ez azt jelentené, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió az ENSZ mellőzésével oldaná meg az ügyet. A közös megállapodás még létrejöhet Vlagyimir Putyin orosz és George Bush amerikai elnök július 2-re kitűzött kennebunkporti találkozóján. Koszovóból (Rigómező) a Nyugat 1999-ben katonai erővel űzte ki a szerb hatalmat. A tartomány alapvető történelmi jelentőséggel bír a szerb nemzet kialakulása szempontjából, ezért Belgrád elképzelhetetlennek tartja elszakadását a szerb államtól.
MTI - fidesz.hu