Budapesttől kell segítséget kérnie a fagykárokat szenvedett gazdáknak
Glattfelder Béla magyar néppárti képviselő a fagykárokat szenvedett magyar gazdák érdekében szólalt fel az Európai Parlament plenáris ülésén.
Dátum: 2007-06-20 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:27:16.330228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő hozzászólásában elmondta, hogy Lengyelország mellett Magyarország legfőbb gyümölcstermelő megyéiben is rendkívül súlyos fagykárokat kellett a gazdáknak elszenvedniük. Vannak gazdák, akiknek a teljes termése odaveszett.
A Közös Agrárpolitika jelenlegi lehetőségei igen korlátozottak a termelők megsegítése terén. Ezért, figyelembe véve a hatályos jogi szabályozást, elsősorban a tagállamoknak van lehetősége cselekedni. Varsó és Budapest feladata, hogy rendkívüli támogatást nyújtson a gyümölcstermelőknek.
A jövőben azonban a Közös Agrárpolitikának nagyobb szerepet kell vállalnia ezen a területen. Hiszen a természeti katasztrófák olyan súlyos, előre nem látható károkat okoznak, amelyek meghaladják a normális szabadpiaci működés kockázatait. Az EU-nak szolidaritást kell vállalnia károkat szenvedett gazdákkal, ezért egy európai szintű intézményrendszert kell létrehozni a termelők jövőbeni kockázatainak mérséklésére.
fidesz.hu