Havas bűnös
Bűnösnek mondta ki Havas Henrik újságírót folytatólagosan elkövetett becsületsértés vétségében és 450 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság másod fokon abban a magánvádas büntető eljárásban, amelyet Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal egykori vezetője kezdeményezett.
Dátum: 2003-01-28 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:07.282103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az FB január 14-én meghozott és aznap jogerőre emelkedett ítéletének írásba foglalt változatát Grespik László kedden juttatta el az MTI-hez.
Az FB megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság október 17-én hozott ítéletét, amelyben a büntető eljárást megszüntette és megrovásban részesítette az újságírót.
Havas Henriket két, 2001-ben elhangzott kijelentése miatt jelentette fel Grespik László. Az újságíró a Satelit TV egyik telefonos műsorában az ügyvéd kapcsán úgy fogalmazott: "ha találkozunk, seggbe foglak rúgni".
A másik kifogásolt megfogalmazás Havas Henriknek a Mai Lap című újságban közzétett egyik írásában szerepelt. Eszerint az újságíró Grespik Lászlót nem tartja úriembernek, de mint jó keresztény, megbocsát neki, hisz Jézus is az kérte híveitől, bocsássanak meg a szellemi sérülteknek.
MTI - fidesz.hu