KDNP: a kormány eltereli a figyelmet a Gripen-ügyről
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a kormány nagy bajban van a Gripen-ügy miatt, ezért a bejelentett kormányzati vizsgálóbizottság felállításával a figyelmet akarja elterelni - mondta Simicskó István, a párt szakpolitikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-06-20 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:27:19.947694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke szerint amióta a svéd vadászgépek beszerzésével kapcsolatban nyilvánosságra került egy nyolcmillió dolláros korrupció gyanúja, a kormány elkezdett kapkodni és zavarodottan próbálja a figyelmet elterelni arról, hogy "az MSZP-SZDSZ-kormány 2003-ban Magyarország számára hátrányosan módosította a vadászgépek beszerzéséről szóló szerződést".
Simicskó István közölte: hétfőn Lázár János fideszes képviselővel levélben kérték a honvédelmi minisztertől, a gazdasági minisztertől, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító kancelláriaminisztertől, hogy bocsássanak minden dokumentumot az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága, valamint a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság rendelkezésére. E lépéssel az a célja a két bizottság elnökének, hogy ki lehessen deríteni, miért történt meg a szerződés 2003-as módosítása - tette hozzá a politikus. A KDNP képviselője szerint a kormány mostani, belső vizsgálattal kapcsolatos döntése csupán figyelemelterelés, "hiszen nem akarnak objektív vizsgálatot".
A politikus megismételte korábbi álláspontját, amely szerint érthetetlen, hogy az Orbán-kormány által 2001-ben megkötött, és "ma is vállalható, az ország érdekeit szolgáló" szerződést miért kellett 2003-ban a Medgyessy Péter vezette MSZP-SZDSZ-kormánynak módosítani, úgy, hogy az kétszer annyiba kerül az országnak, mint az eredeti megállapodás alapján. Simicskó István azt mondta, mivel sem gazdasági, sem katonaszakmai szempontok nem indokolták a szerződés módosítását, nem indokolható a kormány 2003-as döntése. A svéd Gripen-gépek beszerzéséről az amerikai F-16-osok ellenében az Orbán-kormány nemzetbiztonsági kabinetje 2001. szeptember 10-én döntött.
Az Országgyűlésben az MSZP és a KDNP egyaránt vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte Gripen-ügyben.
MTI - fidesz.hu