Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

40 ezer forint büntetés, mert be akartak jutni Medgyessy Péter kampányrendezvényére

Negyvenezer forintos pénzbírsággal sújtott a váci rendőrkapitányság két helybeli fiatalembert a gyűlekezési jog megsértése miatt. A két férfi több társával együtt be akart jutni Medgyessy Péter miniszterelnök nyilvános kampányrendezvényére.


Dátum: 2003-01-28 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7274
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:07.587869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szeptember 25-ei kampányra a postaládákba bedobott meghívóval invitálták az embereket. Medgyessy Péter miniszterelnök a váci, akkor még polgármester-jelölt mellett kampányolt a város Művelődési Házában. Az egyik megbírságolt, Rusvay Gábor elmodása szerint már a Művelődési Házat is nehéz volt megközelíteni, mert az utcát mindkét irányból lezárták a rendőrök, az épület bejáratát pedig testőrök hada védte. Több tucat ember várakozott a bejutásra, de a testőrök, majd az őket felváltó rendőrök különböző indokkal megtagadták a belépésüket.

Rusvay Gábor állítása szerint bár a helyszínen rendőri intézkedésre nem került sor, néhány nap elteltével rendőrök keresték meg a munkahelyén, hogy felvegyék az adatait. Ekkor derült ki számára, hogy gyülekezési jog megsértése miatt eljárás indult ellene. A rendőrség első fokon, saját hatáskörben negyvenezer forint pénzbírsággal sújtotta Rusvayt és Benkó Tamást, akik fellebbeznek a határozat ellen. 26-án a rendőrség a Hír Tv megkeresésére nem nyilatkozott.

www.hirtv.net - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek