Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael légicsapásokat mért a Gázai övezetre

Izrael légitámadásokat intézett szerdán gázai övezetbeli palesztin rakétaindító állások ellen, miután a nap folyamán korábban palesztin fegyveresek legalább egy házilagos rakétát lőttek ki Dél-Izraelre - közölte az izraeli hadsereg.


Dátum: 2007-06-20 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:27:21.684260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rakéta kilövését az Iszlám Dzsihád radikális szervezet vállalta magára. A légicsapásokban nem sérült meg senki. Ez az első alkalom, hogy az izraeli légierő gázai célpontot támad, amióta a Hamász iszlamista mozgalom a múlt héten átvette a teljes ellenőrzést az övezet fölött.

Korábban, szerdára virradóra összecsapások voltak az izraeli hadsereg és a palesztinok között Ciszjordániában és a Gázai övezetben, hat palesztin fegyveres halálát okozva. Négyen a Gázai övezetet Izraellel összekötő Kiszufim átjáró környékén, ketten pedig a ciszjordániai Dzsenín közelében vesztették életüket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek