Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidelitas-javaslat a fokozottan hízlaló termékek megjelölése érdekében

Országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be a Fidelitas parlamenti képviselői. Az ellenzéki politikusok azt kezdeményezik, hogy az egészségtelen, hizlaló termékek, például a csipszek, csokoládék csomagolásán tüntessék fel, hogy túlsúlyt okozhat.


Dátum: 2007-06-20 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79745
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:28:30.486911, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés honlapján olvasható előterjesztés arra hívja fel a kormányt, hogy készítsen akciótervet a fiatalok elhízása elleni hatékonyabb fellépésre, valamint 2008. január 1-jéig terjesszen törvénymódosítást a Ház elé, amelyben kötelezővé teszi, hogy a fokozottan hizlaló termékek csomagolásán figyelmeztessenek az elhízás veszélyére, és az ilyen élelmiszereket különítsék is el a boltokban.

A Fidelitas képviselői kezdeményezésüket azzal indokolják, hogy az utóbbi években növekedett a kórosan elhízottak száma nem csak a felnőttek, de a fiatalok körében is, hiszen a magyar gyerekeknek majdnem egyharmada túlsúlyos. Sajnos a magas energiatartalmú élelmiszerek - így a különböző csipszek, csokoládék - a gyermekek körében a legnépszerűbbek, pedig fogyasztásuk visszaszorításával a kóros elhízás esélyét csökkenteni lehet - írják.

A Fidelitas képviselői szerint a termékek megjelölése és az akcióterv elkészítése nem nagy költségigényű intézkedés, ugyanakkor hathatósan hozzájárulna az egészségvédelemhez és a kóros elhízás megelőzéséhez.

Az egyik előterjesztő, Koszorús László arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában is egyre nagyobb figyelmet fordítanak a túlsúlyosság problémáinak megoldására, Angliában például betiltották a gyermekek által nézett televíziós idősávban a csipszek, csokoládék reklámozását, Németországban pedig beindult egy olyan program, amelyben 25 százalékos büntetőáfát róhatnak ki az egészségtelen ételekre.

A Fidelitas alelnöke szerint eddig azért nem kellene elmenni, de egy figyelmeztető rendszer kidolgozására mindenképpen szükség van.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek