Újabb üdülő kótyavetye: Ki lesz a szerencsés?
Siófoki gyermeküdülőjét is eladja a Magyar Posta. Két éve még arról volt szó, hogy az akkor értékesített jóléti intézmények bevételét a megmaradtak, elsőként a Balaton-parti gyermeküdülő felújítására fordítják. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-06-21 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:28:31.704953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A döntést jóváhagyók azzal magyarázzák a történteket, hogy több száz millióba került volna a teljes felújítás.
Garanciát kaptunk arra, hogy az eladásból származó összeget a megmaradt üdülők, elsőként a posta siófoki gyermeküdülőjének felújítására fordítják - indokolta két éve Kónya Lajos, a központi üzemi tanács (küt) elnöke, miért egyeztek bele, hogy a Magyar Posta eladja tizenkét intézményét.
A bajai, dunakeszi, tassi üdülőt, a gyöngyösi kempinget, a római-parti, a surányi üdülőt, a szántódi üdülőtábort, egy mátrakeresztesi ingatlant, két siófoki, a fenyvesi és a tatai üdülőt arra hivatkozva értékesítette a társaság, hogy az épületek évek óta kihasználatlanok, állaguk leromlott.
- Az ÁNTSZ csak teljes felújítással ad engedélyt a működtetésre, ami 300 millió forintba került volna. Ehhez sem társasági forrásból, sem más üdülő eladásából nem tudnánk pénzt előteremteni - indokolta most Kónya Lajos, hogy "tiszta lelkiismerettel, jó szándékkal" végül miért egyeztek bele a siófoki gyermeküdülő eladásába is.
Bákonyi Ádám, Magyar Nemzet
fidesz.hu