Ellentét a kormány és a szocialista frakció között
A koalíció ma egyeztet a hétfő éjszakai parlamenti szavazás miatt kirobbant feszültség kezeléséről, a döntések esetleges módosításáról. Az SZDSZ szerint a konfliktus nem a koalíció pártjai, hanem a kormány és a szocialista frakció között van. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-06-21 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:28:36.754447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A koalíciós megállapodással ellentétesen szavazott az MSZP-frakció egy része több ügyben hétfőn éjszaka a parlamentben. Így ellenzéki segítséggel felülírták a kormány akaratát. "Ez nem a koalíciós pártok, hanem az MSZP és a kormány konfliktusa" - mondta lapunknak Horn Gábor, szabad demokrata koalíciós államtitkár. Szerinte volt, ahol technikai bakik, de volt olyan is, ahol lobbi-, illetőleg ágazati érdekek érvényesítése miatt rúgták fel az előzetes megegyezést a szocialisták. De az is lehet az ok - mondta -, hogy bizonyos MSZP-s erők azt akarják mutatni: azért bármit nem lehet velük megcsinálni. Tájékoztatása szerint a tegnapi kormányülésen megállapodtak abban, hogy a vasárnapi koalíciós egyeztetésen erre is keresnek a megoldást.
Azt azonban a koalíció vezetői már mai tárgyalásukon végigveszik, mely témákban tudják a törvényjavaslatok jövő heti végszavazásán koherenciazavar címén visszaállítani az eredeti, a kormány által támogatott változatot. Az is koherenciazavar, ha a módosítás például ellentétes uniós jogszabályokkal, irányelvekkel - mondta Horn Gábor, előrevetítve a várható megoldást.
Tudni kell, hogy ha a parlament elfogadja a törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat, a végszavazáson tartalmi szempontból ezen már nem lehet változtatni. Más kérdés, hogy a többség mit minősít technikai problémának, azaz koherenciazavarnak.
Az államtitkárnál keményebben fogalmazott Kóka János, az SZDSZ elnöke, amikor egy nyilatkozatában azt mondta: a megállapodás felrúgása után a vasárnapi koalíciós egyeztetésen a szocialistáknak választ kell adniuk arra, kitartanak-e a reformok mellett. Eörsi Mátyás frakcióvezető pedig arról beszélt, hogy az átszavazással "megvalósult a nagykoalíció". A Hírszerzőnek nyilatkozva "a Kádár-rendszer visszahozatalának" nevezte, hogy a szocialista párt módosító indítványai nyomán rögzítenék a zöldenergia árát, ez ugyanis akadályozza a versenyt. A szétszavazások szerinte középtávon a koalíciót is szétzilálhatják. "Mi lesz, ha ugyanez megismétlődik az egészségügyi reform vagy a 2008-as költségvetés esetében? A szocialisták azon dolgoznak, hogy jöjjön vissza Orbán Viktor" - mondta Eörsi Mátyás.
A "kiszavazások" egyik következményeként rögzítenék a biomassza átvételi árát, vagyis a zöldenergia felhasználásánál nem lenne árverseny. Információink szerint emögött az erőművekkel kapcsolatban álló szocialista érdekkörök eredményes lobbija áll. Ha a döntést nem sikerül megváltoztatni, az hátrányos helyzetbe hozna más zöldenergia-termelőket. Egy másik átszavazás nyomán a felsőoktatási hallgatók visszakapták a kilencvenszázalékos vasúti- és buszbérletkedvezményüket.
A szocialisták egyelőre nem reagáltak a szabad demokraták nyilatkozataira.
Az Eörsi Mátyás által mondottakra Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője csupán annyit mondott: nincs az a butaság, amit ne szégyellnének kimondani, csak hogy bekerüljenek a hírekbe.
Németh Era, Magyar Hírlap
fidesz.hu