Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négy jelöltből választhat polgármestert Kaposfő

Négy jelöltből választhat polgármestert a Somogy megyei Kaposfő lakossága a vasárnapi időközi önkormányzati választáson - közölte az MTI-vel csütörtökön a település jegyzője.


Dátum: 2007-06-21 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:28:37.038022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A négy jelölt mindegyike függetlenként méreti meg magát -mondta Tanits Tibor.

A jegyző tájékoztatása szerint a településnek ez év március hetedike óta nincs polgármestere, a Somogy Megyei Bíróság ugyanis ezen a napon mondta ki az összeférhetetlenséget a háziorvosként is dolgozó, tavaly októberben megválasztott Antal László ügyében.

Az 1.800 lelkes falu közel 1.400 választópolgára Sztányi Tibor jelenlegi alpolgármesterre, Horváth Zoltánra, az előző ciklus polgármesterére, valamint Matusik Valter ügyvédre és Bátorfi Balázs vállalkozóra adhatja le voksát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek