Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átvilágítóbírák: Medgyessy mondjon le!

Az átvilágítóbírák ismét felszólították Medgyessy Pétert, Csehák Juditot, Gál Zoltánt és Horn Gyulát, hogy mondjanak le képviselői mandátumukról - tudta meg két országos napilap is. Az említett személyek állami és pártvezetői illetve karhatalmista múltjuk miatt már az előző ciklusokban is a mostanihoz hasonló határozatot kaptak kézhez, ám mint ismeretes, figyelmen kívül hagyták a felszólítást.


Dátum: 2003-01-29 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:09.210773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap címoldali közlése szerint az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvény vonatkozó rendelkezése értelmében az átvilágítást végző testület a kormányfőt és a már említett politikusokat újfent felszólította, hogy mondjanak le képviselői megbízatásukról.

A felszólító irat ismételt kiküldésére azért került sor, mert a törvény által tiltott összeférhetetlenségüket annak ellenére nem szüntették meg, hogy a grémium erre korábban már figyelmeztette őket.

Medgyessy Péter esetében az összeférhetetlenséget már 1997-ben jelezte a testület: a kormányfőt azért szólították fel a lemondásra, mert 1987 és 1990 között miniszterelnök-helyettesi tisztséget töltött be, s pozíciójánál fogva titkos jelentéseket kapott.

A Magyar Hírlap információi szerint az egyes fontos személyek átvilágítását végző testület a felszólítást tartalmazó jogerős határozatot kedden a kancelláriára is megküldte. Az átvilágítóbírák napilap által megkérdezett soros elnöke ez utóbbi értesülést ugyan sem megerősíteni sem pedig cáfolni nem kívánta, ám a testülethez közelálló más forrásból megerősítették a Medgyessy Péterre vonatkozó jogerős határozat közlésének "időszerűségét".

Az ügynöktörvény értelmében az átvilágítóbíráknak vizsgálniuk kell, hogy a jogszabály hatálya alá tartozó személyek ügynökei voltak-e a rendszerváltás előtti titkosszolgálatok belső elhárításának vagy az egykori III/III-as ügyosztálynak. Foglalkozniuk kell azzal a kérdéssel is, hogy kézhez kaptak-e titkos jelentéseket, mint például Medgyessy, Csehák és Gál illetve, hogy - akárcsak Horn Gyula - tagjai voltak-e a karhatalomnak.

Amennyiben érintettséget állapítanak meg, de az érintett a felszólításnak nem tesz leget, úgy a jogerős határozatot nyilvánosságra hozzák.

Forrás: Magyar Nemzet, Magyar Hírlap

Kapcsolódó elemek