Rendőrruhával ijeszt rá a bliccelőkre a BKV
Rendőregyenruhára hasonlító formaruhát kapnak a BKV-ellenőrök, hogy ráijesszenek a bliccelőkre. A közlekedési cég kommunikációs igazgatója elmondta: hatósági jogkörük ugyan még nincs az ellenőröknek, de egy parlamenti indítvány elfogadása után igazoltathatnak is.
Dátum: 2007-06-21 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:28:38.924305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A BKV dolgozói valószínűleg már télen hordhatják az új tervezésű egyenruhákat, és megújulnak az ellenőrök formaruhái is - mondta az InfoRádiónak a közlekedési társaság kommunikációs igazgatója.
Regőczi Miklós hozzátette, az ellenőrök öltözete a rendőrségi egyenruhára hasonlít majd, hogy az utasok számára ez is sugallja: ők hatósági jogkörrel rendelkező dolgozók.
Jelenleg az ellenőröknek csupán korlátozott hatósági jogkörük van, hamarosan a Parlament elé kerül azonban az a javaslat, amelynek értelmében - ha a honatyák elfogadják - a BKV munkatársai igazoltathatják majd a bliccelőket - közölte a kommunikációs igazgató.
Regőczi Miklós szerint azokat az utasokat, akik jeggyel, bérlettel veszik igénybe a BKV szolgáltatásait, nem zavarja majd, hogy az ellenőrök rendőruniformishoz hasonló ruhában dolgoznak, ez elsősorban a bliccelőknek szól, akik ellen minden eszközzel fellép a közlekedési társaság.
inforadio.hu - fidesz.hu