Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Potápi Árpád lett a Fidesz Tolna megyei választmányának elnöke

A Fidesz Tolna megyei választmánya csütörtökön a késő esti órákban tartotta tisztújító közgyűlését, amelyen Potápi Árpádot választotta elnökévé - tájékoztatta pénteken az MTI-t Szarvas Irén, az elnök személyi titkára.


Dátum: 2007-06-21 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:28:39.844354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A korábbi választmányi elnök, Koltai Tamás mandátuma lejárt, a tisztségre Potápi Árpád országgyűlési képviselőt, Bonyhád város polgármesterét jelölték egyedüliként - közölte Szarvas Irén. A megyei választmány elnökségi tagjaivá dr. Braun Márton, Tóth Ferenc, Fehérvári Tamás és Hirth Ferenc országgyűlési képviselőket, az országos választmány területi küldötteinek pedig Potápi Árpád mellett Puskás Imrét, a megyei közgyűlés elnökét, valamint alelnökét Kapitány Zsoltot, valamint Fehérvári Tamás és Horváth István országgyűlési képviselőket választották meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek