Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sztrájkkal fenyegetőznek a mozdonyvezetők

Sztrájkot hirdet jövő szerdára a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkbizottsága, ha addig a gazdasági minisztérium nem kezdi meg az érdemi tárgyalásokat a szakszervezetekkel a vasút biztonságos üzemeltetéséről.


Dátum: 2007-06-21 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:28:40.137500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Borsik János ügyvezető alelnök elmondta, hogy a sztrájk időtartamáról később döntenek. Az ma dőlhet el, hogy megkapja-e a működési engedélyt a MÁV személyszállítási leányvállalata, a MÁV Start. A Magyar Vasúti Hivatal elnöke, Antal Dániel a Krónikában úgy vélte, hogy a vonatok akkor is járhatnak elseje után, ha az új cég nem felel még meg a feltételeknek. Elmondta: arra keresnek jogi garanciát, hogy a szervezeti feltételek az utasoknak több jogot adjanak. Értékelhető anyagot még nem kaptak, csak ötleteket hallottak - tette hozzá az elnök.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek