Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Blair diplomáciai hadjárata

Erőteljes diplomáciai hadjáratba kezdett hét végi amerikai tárgyalásai előtt a brit kormányfő, akinek országa az európai hatalmak közül egyedüliként veszi ki részét tényleges - és nagyarányú - katonai felvonulással az Irak elleni háborús készülődésből.


Dátum: 2003-01-29 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:09.523226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Downing Street kedd esti tájékoztatása szerint Tony Blair egész nap külföldi állam- és kormányfőket győzködött az Irak elleni határozott fellépés szükségességéről, amelyről egyébként a hazai közvéleményt sem tudta eddig meggyőzni. A felmérések rendre azt mutatják, hogy a brit választók kétharmada nem érzi indokoltnak Nagy-Britannia részvételét egy esetleges katonai akcióban.

Blair a telefonkampány keretében az ausztrál, a kanadai, a görög és a török kormányfővel beszélt, majd este 25 percig tárgyalt Jacques Chirac francia elnökkel, aki az európai szövetségesek közül - Schröder német kancellárral karöltve - a legvehemensebben veti el az amerikaiak vezette újabb iraki háború gondolatát.

Blair szóvivője a megbeszélésről csak annyit közölt: a két vezető egyetértett abban, hogy Szaddám Huszein köteles együttműködni az ENSZ-ellenőrökkel. Francia részről azonban hozzátették, hogy Chirac azt mondta Blairnek: jelenleg semmi nem indokolja a háborút Irak ellen.

Azt a Downing Street szóvivője is elismerte kedd este, hogy "nem minden EU-tagállam osztja az Irakkal kapcsolatos brit hivatalos álláspontot", hozzátette azonban, hogy fontos e különvélemények meghallgatása is.

Blair szerdán Londonban fogadja Silvio Berlusconi olasz kormányfőt, majd csütörtökön Madridban tárgyal José María Aznar spanyol miniszterelnökkel, mielőtt Camp Davidbe utazik Bush elnökhöz. A brit kormányfő a héten már telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is az iraki válságról.

A brit hadigépezet mindeközben már jó ideje mozgásba lendült: a Földközi-tenger keleti medencéjében jár a királyi haditengerészet húsz éve nem látott méretű, 16 hajóegységet számláló expedíciós flottája, amelyben egy repülőgép- és egy helikopter-hordozó, valamint egy nukleáris meghajtású tengeralattjáró is van. Geoff Hoon védelmi miniszter a minap bejelentette azt is, hogy a szárazföldi hadsereg negyede, 30 ezer fő szintén útnak indul a Perzsa-öböl térségébe, 300 páncélos és jelentős tüzérségi erő kíséretében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek